Már jártam párszor a Csalhóban, de még sosem kellett tömegközlekedési eszközzel megközelíteni. Nem kis fejtörést okozott. Úgy találtuk, hogy egyszerűbb eljutni a Békás-völgyébe és délről közelíteni meg a hegyet.
 |
| Útvonalunk (a térkép csak személeltetésnek van, fent Észak, és a méretarányt már nem lehet tudni:D) |
Vásárhelyről vonattal Gyergyóig, innen busszal vagy stoppal Békás fele. Miután órarend szerint minden moldvai buszt lekéstünk, kiderült, ami itthon nem is meglepő, hogy van még járat. Amúgy, ha valaki át akar jutni Moldvába, hogyha kiáll a Salamon Ernő Líceum elé, minden esélye megvan, hogy felvegyék, elég rövid időn belül. Nem tudom, hogy "cápák" vagy sem, de elég sok kocsi megállt és érdeklődött, h merre megyünk.
Mi a busz mellett döntöttünk, ha már kaland, akkor legyen az balkáni, úgy az igazi, itthon. Eléggé ütötte a balkáni mércét, a Gyilkos-tóig a hátsó ajtó lépcsőjén ültünk, amíg a sok kanyar okozta hányinger el nem kezdett kerülgetni. A "tavtól" már kaptunk ülőhelyet, de ekkor már förtelmes szagok áradoztak a busz kerekeiből, a hozzáértők azt mondják erre, hogy a kuplung. Biztos. Örültem is, hogy nem Karácsonykőre (Piatra Neamt) kell mennem, s onnan esetleg Bákóba eljutni, mint anno, ehhez képest milyen jó nekünk, hogy csak valahányadik faluig megyünk.
Neagrán szerettünk volna leszállni, ezt a fél buszval is tudattuk, többek között a sofőrrel is, aki naponta járja ezt az útvonalat, mégis Ticoș-on rakott le, hol máshol? Javára legyen mondva egy korkodusfa és egy kocsma közvetlen közelében. Ellentétben pl. a Maros-völgyi Neagra lakosaival, akik mindig elszőrnyülködnek, hogyha fel akarsz menni az út felett magasodó 60 méteres sziklára, az itteniek hátast sem vágtak attól, hogy mi a Csalhóba akarunk menni, s annak teljesen a túlsó felén lemenni. Volt egy öreg bácsika, úgy elmondta az útvonalat a Dochiáig, hogy már szóhoz sem jutottunk. Érezte és élvezte is az öreg, hogy most mekkorát alkotott.
Félóra gyaloglás után elértük a neagrai letérőt, jelzés is van. Igaz a völgyön felfelé csak fehér négyzet a jelzés, a kék festékes megunta a munkát az első 2 jel után. Első éjszakánkat még lent töltöttük el a völgyben. Második nap reggel, habár elég álmosan indultunk, az hamar elmúlt, amikor át kellett menni az éppen út mellé tákolt esztenán, csobán sehol, csak a véres szájú kutyák, sokan. Onnan tovább azon lobbiztam, hogy Durau fele ereszkedjünk, persze mélységesen elhallgattam a lobbizás valódi célját, vagyis, hogy semmi pénzért nem akarok mégegyszer átvágni az esztenán.
A Csalhóból legelőször a Turnu lui Budu sziklákat érinti ez az útvonal, innen már szebb és szebb az út, csak száraz, a bejelölt forrás vagy nem található vagy teljesen ki van száradva.
 |
| Turnul lui Budu |
A Poiana Maicilor tisztáson létezik egy forrás, nem az álló háznál, hanem lennébb valamikori vályúk környékén.Innen a sátorhelyig víz nincs. Legalábbis forrás. A buglyákhoz (Claile lui Miron) már eléggé átázva érkeztünk, mert időközben megeredt az eső, éppen egy málnásos részen. Amikor kiértünk az erdőből, újból eleredt, szerencsénkre, mert másképp meg sem próbáltunk volna behúzódni a házba.
 |
| A buglyák (Claile lui Miron) |
A La Pavilion alatt, a forrás szomszédságában nagyon frissen építettek egy menhelyet. Annyira friss, hogy bent még a forgács ott volt hagyva, de persze azóta 1 ablaka már kitörve és az ajtó felfeszítve, viszont bent biztosan nem aludt senki, nagyon tiszta volt és érintetlen a forgácsréteg. Itt szárítkóztunk és úgy döntöttünk ott alszunk. Azért írtam le a házas történetet, mert kíváncsi vagyok meddig fog az ott állni és főleg meddig marad meg használható állapotban. A ház körül van pár vizenyős terület, hepék és egy forrás is, csak éppen víz nem volt benne.
Szerencsénkre jött a következő vihar, így minden, vízfogásra alkalmas megoldást használva (edény, doboz, esőkabát) éppen elegendő vizet gyűjtöttünk a vacsorához, a teához és inni.
 |
| Vacsora |
 |
| Az élet apró örömei |
Harmadik napon elértük a Dochiát, felmentünk a Tókára és hál' Istennek Durau felé ereszkedtünk, érintve a vízesést. Kicsit sajnáltam azt, aki most látta először, mert fele annyira sem látványos, mint, amikor becsületes vízmennyiség zúdul le. A Dochiában éreztük először, hogy igenis zsúfolt hegy a Csalhó, addig nagyon kevés emberrel találkoztunk. Harmadik éjszakánkat Csalhó falu határában töltöttük, a legjobb sátorhely olyan volt, hogy nem volt szabad bámészkodni, csak kb. 5 méterre nézhettél előre, hogyha nem akartad, hogy a mederben és árterületen felhalmozódott szemét elvegye az étvágyadat.
 |
| A Tóka-csúcs a menedékház felől. Alatta a meteorológiai állomás. |
 |
| A Tóka közelebbről |
 |
| A Tóka-csúcs :D. Fennt is meteorológiai állomás |
 |
| Kilátás a Tókáról. Előtérben a Panaghia szikla |
Negyedik reggel egy másik balkántranssal elértük a 15-ös országutat, innen stoppal be Maroshévízre, s onnan már sínen voltunk.
 |
| A Dörgő (Duruitoarea) - vízesés (2012, augusztus) |
 |
| Dörgő (Duruitoarea) - vízesés (2010, május) |
 |
 |
| Bonus |
Útvonal: Neagra (538 m) - Neagra-csúcs (1141 m) - Varatec - Poiana Maicilor - Claile lui Miron - Dochia menedékház - Tóka-csúcs (1900 m) - Dörgő-vízesés (1250 m) - Durau (780 m) - Ceahlau (520 m).
Fotók: Ervin
