Kirándultunk

Klézse vége

Csángó tehén - itt ilyenek, és szekeret húznak

A ködben Csíkfalu

Kirpics tégla

Szalonnasütés decemberben

Klézse

Itt is magyar oktatás folyik, a Szeret-Klézse Alapítvány által

Geomorfós kép, amúgy az egész környék kész földrajzóra

Gyerekek

A tyúkszeri kicsik

A klézsei kicsik munka közben

A klézsei kicsik

Ennek a mosolynak nem lehet ellenállni. Be kell vallanom, ő a kedvencem.

Elkésett képek

Íme az elkésett képek a Mindenszentek ünnepéről. Nagyon le vannak butítva, mert másképp nem tudtam feltölteni őket.

Útban a temető felé

A klézsei temető

A klézsei temető

A klézsei temető

Nekik beton sírkövük van, mert a verekedésben (háborúban)  haltak meg

Archív

Teljesen más téma, de ez is egy micsodaút volt. Régi történet, most találtam rá, és mivel régóta nem jelentkeztem,hát ide bevágom. 

Szigyethegység gyalogtúra, 2008, júliusa

1. nap

Résztvevők: Bóné Gábor, Kassay Sankó, Lovász Piro

Útvonal: Jára-völgye (Moara de Pădure) – Huzii-völgy – Buszkát-csúcs (1675 m) – Öreghavas (Muntele Mare, 1826 m) – Prislop-csúcs (1728 m) – Piatra Groşilor-csúcs(1756 m)

Megtett út hossza: ~ 28 km

Jelzés: kék sáv, piros sáv

Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél

Megjegyzés: képek hiányában, térképeken szemléltetjük az útvonalat, a térképek északi tájolásúak, és léptékük megközelítőleg 1:80 000.

Leírás

            Ismerősöktől néha pontos, máskor csak hozzávetőleges információkat kapunk. Ki-ki eldöntheti, hogy mennyire hagyatkozik ezen információkra. Mi hagyatkoztunk, ezért kiálltunk a monostori stoppolóba, hogy ott majd leintjük a létai buszt. A létai busz indulási időpontja fél hat (5:30). Nem jött. Vagy lehet, hogy jött, csak éppen nem tudtuk, hogy melyik az, ugyanis újabban csak az ismerheti fel a közszállítási eszközöket, aki gyakran jár velük, ugyanis semmi “tábla” sem jelzi, hogy hova, honnan, mikor, mennyiért szállít. Stoppoltunk a letérőig, aztán a Jára-völgyéig. Egy fura rendszámú, három zsáknak nem megfelelő méretű autó elszállított Moara gyé Pöduréig. Itt intettünk búcsút az aszfaltnak, autónak, civilizációnak, vagy legalábbis így hittük.

            Kék sáv jelzés visz fel a gerincre és onnan el Kisbányáig. Elég hosszú völgyúton kell gyalogolni, ami arra jó, hogy az embernek eszébe jusson, hogy mi maradt otthon. Sankó vitte a pálmát: se víz, de még kulacs sem, se fejlámpa, én csak a kenyeret hagytam otthon, Gábor a fényképezőgépét. Azért is jók a völgyutak, mert, elszórtan bár, de van az út mentén magazinsötesc. Ebben vásároltuk fel a vízkészletüket, kenyér nem volt. Még abban is jók tudnak lenni ezek az utak, hogy a látvány hiányában nagyokat lehessen beszélgetni, tervezni, szép lassan elszakadni a hétköznapi élettől. Így történt Sankóval is, szerencsére szép lasssan elszakadt ő is a matematika érettségitől, s mire felértünk a gerincre megtudta a tételt, káromkodott párat és szép lassan a túrára kezdett figyelni. A jelzés ezen a szakaszon jól követhető, a gerincen még a Buszkát előtt letér Kisbánya felé, de az út nagyon jó, a Buszkátot nem lehet eltéveszteni. Vizet a Buszkát alatti nyári szállásoknál találtunk. Itt tértünk rá a piros sávra, ami három napig a legkeresettebb dolog volt az életünkben. Kisbányáról jön és az Öreghavasra visz fel és elméletileg elvisz a Bihar-hegységbe, Pádis felé.

            A Buszkáttól az Öreghavasra nagyon jó döngölt út visz fel, a tetejében katonai bázis van, így szinte a csúcsig villanyoszlopok „ékesítik” az út szélét. Ha a megfelelő időben jársz arra, akkor még helikopterből is figyelnek, nem is egyből, hanem kettőből. Mi egészen jó időben voltunk, jó helyen, vihettek volna egy kört, merthogy ez is megfordult a fejünkben, kár, hogy az övékében nem. A Buszkát alatti nyeregtől kevesebb, mint 2 óra alatt felértünk az Öreghavas laposára. Legmagasabb pontját kiközösítették a katonák, váljon egészségükre, mi elmentünk a legközelebbi háromlábig (aminek lényegében 4 lába volt) és onnan néztünk szerte szét, s így is jó volt.

            Két óra járásra volt a táborhelyünk, a Piatra Grosilor alatt aludtunk. Tábortűz, ménesi kadarka, sült krumpli és hagyma...

2. nap

Útvonal: Piatra Groşilor-cs. (1756 m) – Smidele-cs. (1644 m) – Balomireasa-cs. (1632 m) – Runcului-cs. (1598 m) – Lămăşoaia-cs. (1578 m) – Petreasa-cs. (1564 m)

Megtett út hossza: ~ 28,7 km

Jelzés: piros sáv, néhol hiányos

Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél

Megjegyzés:

-          a Balomireasa nagy laposán a gerincet kell követni, nem kell eltérni jobbra, a gerincen vannak jelzőfák, és egy kereszt is, annak a baloldalán vezet az út;

-          a Runcului utáni tisztáson, nem kell követni a döngölt földutat, hanem a zöld füves út mentén fel kell menni az erdő alá, és az a gerincen visz, ha mégis a földúton megyünk, akkor a baloldali szálláshelyeknél fel kell menni a gerincre;

-          a Lămăşoaia felé vezető út egy poros kavicsos út, nem kell letérni (most az egyszer) az erdőbe, először van a Costeasa erdős csúcs, majd azután a nyereg után, követve a kitermelő utat, mászunk fel a Lămăşoaiára.

Leírás

            Az indulási időpontok hat órára voltak tervezve, fél hétkor sikerült is elindulni, többnyire a mi (Gábor, Piro) hibánkból. A második nap sok tévelygést tartogatott. A megjegyzéseknél említettek a legkiemelkedőbbek, azért írtam le, hogy, ha netalántán valakinek kedve támad bejárni ezt az útvonalat, hátha nem követi el ugyanezeket a hibákat. Bizonyára most nem jelent semmit a kedves olvasó számára, csupa kriksz-kraksz, de majd akkor... . Az út szinte végig gerincen megy, nagy kiterjedt “plájok“, füves legelők, a nyári szállások még hangulatosabbá teszik a túrát. Hol kísérteties az elhagyatottságuk, hol bosszantó a zsúfoltságuk és igénytelen környezetük, hol pedig hasznosak víz és információ szempontjából.

            Az eltévedések a füves legelőkön kicsinyesek, ahhoz képest, hogy mennyire elbolyonghat az ember egy jó fakitermelő úton, dumálás közben, vagy éppen egy erdőben, annak biztos tudatában, hogy a jó út fele tart. Nekünk mindezekben részünk volt, és lehet, hogy néhány eltévedéstől meg is kíméltük volna magunkat, ha bízunk az útban amelyiken éppen megyünk. Kicsinyhitűségünk letérített arról. Ügyes, gyeszkurköréc túrázók vagyunk mi, volt iránytű, jó megfigyelő képesség (ami mindig később nyilvánult meg, mint előbb) és jókedély, előbb vagy utóbb újból a jó úton voltunk. Legalább nem szívtuk a port a kitermelő úton, hanem mindezt elkerültük az erdőben.

            Láttunk egy darab keresztes viperát, éppen a Lömösoája alatt, és láttunk sok lepkét (sávos lepke, róka lepke, Atalanta), most nem részletezném latin neveikkel is a beszámolót.

            Favágók mutatták meg az utat a Lömösoájára, aminek, Zoli szokásától megfertőződve, Lămâioasa lett a neve. S akkor egyszercsak, nagy későre elértük a második táborhelyet, a Petreasa alatt. Naplemente, gyors főzés, mosatlanok. Fáradtak voltunk, rakásba összegyűjtött fa kérte, követelte a tábortüzet, mi nem láttunk, nem hallottunk.

3. nap

Útvonal: Petreasa-cs. (1564 m) – Coachii (1415 m) – Oşorhei – Stauin-cs. (1380 m) – Poiana Marşoaia – Clujului-cs. (1399 m) – Capu Şanţului – Bătrâna-cs. (1579 m) – Capu Blagului-cs. (1508 m) – Peşterii-cs. (1509 m) – Pádis-menedékház

Megtett út hossza: ~ 20 km

Jelzés: (piros sáv), kék sáv

Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél

Megjegyzés:

-          a Coachii még egy óra járás után is Coachii, utána elég hamar eléred az Osorhéjt, és a nyeregben el kell térned jobbra, nem követed a köves utat;

-          innen már mindenki mutatja a Pádisra vezető utat, nem kell okoskodni, jól mutatják;

-          Clujului-csúcs után szépen, türelmesen kell menni az úton, előbb utóbb eléred a tisztást, ahol bejön a kék sáv;

-          a kék sáv nem jelenti azt, hogy zökkenőmentesen eléred Pádist, eléggé kell mereszteni a szemet és elkerülni a bikákat (!!!!);

Leírás

            Reggel fél hetes indulás a Petreasa-t érintve, onnan már elég közel van a Coachii, ami egy nyári szállásokkal teleszórt, több kilométer átmérőjű tisztás. Még magazinsötesc is van. Az eladó ugyan nincs ott állandóan, de egy szomszédasszony segített előkeríteni (Ană, Anăăă, hai dă pâinye la oamenii ăştia). Ha már ott voltunk és végre volt kenyerünk (igaz, kb. egy hetes), meg is reggeliztünk, felvásároltuk a sör- és édességkészletüket, de olyan kedvesek voltak, hogy a szemetünket ott hagyhattuk. Azt hiszem itt neveztek másodszor „bolunzoknak”, és mégcsak elképzelni sem tudták, hogy miért nem pihenünk, ha már nem dolgozunk. Ezzel aztán elindult az eszemfuttatás, hogy miért is járjuk mi a hegyeket? Mi vonz minket oda fel? A válaszok maradjanak azok között, akik ott voltunk, de ki-ki megfogalmazhatja a saját álláspontját. A Coachii után nagyon fel voltunk dobva, mert egy markáns úton kellett haladnunk, bizonyára nem ismétlődik meg a tegnapi eltévedés. A nagy vidámságnak természetesen eltévedés lett az eredménye, de nem volt olyan „tegnapi” kaliberű, mert rátaláltunk egy bekötőútra, amely mentén érett áfonyák kékellettek. S akkor ettünk. Megtaláltuk a helyes utat is. A nyeregben letér az út balra, a másik Gyálukálulujba (Poiana Horea) megy. Most az egyszer ezt a megnevezést nem én magyarosítottam el, ez így jelenik meg a térképen és mindenikünknek nagyon tetszett, és mégha nem is kívánkozik ide ez az információ, akkor is ezt el kellett mondanom.

            Innen már a nyári szálláshelyek tevékenységet váltanak, a legeltetés háttérbe szorul, és fontosabbá válik a fafeldolgozás, „gáterezés”, deszkakészítés. Kedvesek az emberek, előre tudják, hogy Pádis fele tartasz és mutatják az utat, még örülnek is, ha megérted a román szót, mert állítólag sok idegen jár.

            A térképek sok helyen hibásak, egyik nagy hiba a Bihar térképen éppen itt van, ahol a két jelzés kellene, hogy találkozzon. Sehogy sem talált a térkép a tereppel, és mi sehogy sem akartunk hinni a „helybélieknek”, de mégis nekik volt igazuk. Követni kell a főutat, elvisz az ahova kell, a térkép viszont mindenféle rövidítőket berajzol, amik sehol sincsenek. Még szinte meg is vert egy „elázott” lovász, amiért azt mertük kérdezni, hogy nincs-e másik út.

            Ebéd után tértünk rá a kék sávra. Pádisra visz, el egészen a menedékházig, onnan pedig át a Vlegyászára. Hát, ahogy elindultunk, el is veszítettük, aztán rá tíz percre még egyszer, míg rá kellett jönnünk, hogy szemmeresztés nélkül nem fogunk haladni. Lépteinket egyik plájon egy bika felháborodott bőgése és közeledése is felgyorsította. A kék jelzésen kb. 2 óra alatt el lehet érni Pádist. Kitaláltunk egy játékot a nagy legelőkön való jelkeresésre, aki elsőnek veszi észre a jelet, pontot kap. Az eredmény, véletlenül-e vagy sem, de állítólag nincsenek véletlenek, szóval az eredmény döntetlen lett, mindenki jól járt, gyorsan és tévelygés nélkül szeltük át a tisztást.

            Pádis, magasodó téglaépületek, elkészült vendéglők és kocsmák társaságában jó volt látni a jó öreg hordóházakat, kommunista bungalókat. Vacsoráztunk, kolozsvárinál is nagyobb áron, sátort „instaláltunk”. A sátorhely mögötti patak a fürdőhely, nem kell elmenni a szemközti patakig, ahogy mi tettük, csak az éj sötétjében nem találtuk a levezető ösvényt. Most már tudjuk, hogy ott van.

4. nap

Útvonal: Pádis-menedékház – Varasó-ház – Varasó-tó – Piatra Arsă – Horgas-havas (1694 m) – Sík-havas (1759 m) – Tolvajkő – Mikó-havas (1640 m) – Vârfuraşu-cs. (1688 m) – Fehér kövek – Vlegyásza menedékház

Megtett út hossza: ~ 26 km

Jelzés: kék sáv

Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél/ eső, zivatar, jég, köd

Megjegyzés:

-          itt sem kell mindent elhinni a térképnek, a jelzés jó, de néhol nem árt a helyismeret sem;

-          a Kis-havas alatt megy az út, néhol keletnek fordul, de a Vlegyásza felé vezet.

Leírás

A legkorábbi indulásunk volt, nem is reggeliztünk, csak csomagoltunk és indultunk. Csomagolás közben jött a palacsintás néni, hogy nem-e kérünk meleg palacsintát és friss tejet...hja, mi kértünk volna, de talán most az egyszer sietni kellett. Érintettük az egyetlen időszakos karszttavat, még egy kicsit gyönyörködtünk Pádisban és nagy méneseiben, majd szép lassan magunk mögött hagytuk. A Horgas-havasra meredek út visz fel, teljesen magashegyi jelleget ad a tájnak. Fent mintha alpesi legelőn járnál, pedig nem is vagy olyan magasan, csak 1600 méteren a tenger szintje felett. Csalóka ez a táj, közelinek tűnik minden, és mégis olyan sokat kell menni, amíg eléred. Ebéd közben már gyülekeztek a sötét felhők, de hagytak sziesztázni. A Mikó-havas után elsötétült az ég, távolban már hallottuk a dörgéseket, nemsokára felettünk is dörgött, zuhogott az eső, és mi mentünk, és mentünk és még mindig mentünk. Aztán a völgyben a jég is elvert, nehogy ne legyen elég az eső. Leszállt a köd az erdőre, legelőkre, nem láttunk semmit. Sankó ismerte az utat, mentünk utána. A Kis-havas őt is becsapta, újból jelentkezett a bizonytalanság és kishitűség és letértünk a jó útról, egy kis erdőkerülő túrára. Több, mint 1 óra után találtunk rá újból az útra. Voltak még bizonytalan pillanatok, amikor egy-egy „útkereszteződéshez” értünk, ami persze egy feldúlt területből állt, de azokat is megoldottuk. Elértük a Fehér köveket, eszünk ágában sem volt felmenni a Kalota-hegyre (Vlegyásza, Vigyázó, 1836 m), a menedékház felé vettük az irányt. Vajon mikor költöztették el a házat, de bizonyára odébb tették, ilyensmi járhatott a fejemben, amikor kanyart, kanyar után hagytunk magunk mögött, nemistudom hány vízfolyást léptünk át és a ház még sehol sem volt.

            A ház alatt elváltunk Sankótól, ő lement Rogozsélbe, mi fennt aludtunk. Eredetileg sátorban akartunk, de a ház melege és kényelme elcsábított. Teáztunk, vacsoráztunk és még világosság volt, amikor lefeküdtünk. Csendes volt a ház, csak ketten aludtunk a nagy szobában, a belső kicsiben volt egy lengyel páros. A körülmények javultak, 15 lejt kérnek egy éjszakára, de van angolvéce, zuhanyzó, melegvíz, igaz még nem végleges állapotban (a vécéknél a lepedők és pokrocók paravánja jelenti a válaszfalat, a zuhanyzó egyben van mindennel, függőny vagy válaszfal nincs, és ahogy belépsz az ajtón egy piszoár fogad...persze így is nagyon örültünk mindennek) de lehet használni.

5. nap

Útvonal: Vlegyásza menedékház – Havasrogoz (Rogozsél) – Sebes-vára – bologai vasútállomás

Megtett út időtartama: Sankó szerint, fájós lábbal 5-6 óra, gyakorlatban, egy kis szerencsével 2 óra

Jelzés: kék sáv

Megjegyzés:

-          van sok áfonya, csak az erdő szélén vezető ösvényt kell választani;

-          kell stoppolni, minket szinte anélkül is felvettek;

-          a várat nem szabad kihagyni, még akkor sem, ha már nem tudod követni a látogatások számát;

-          hétvégén a hatórás vonat jár.

Epilógus

            Ha valaki csúcsgyűjteményt szeretne, akkor nem ezt a túrát kell annak választani, talán nem is a Szigethegységet. Viszont, ha valaki sok szépet akar látni, ember és természet közti harmóniát, annak oda kell elmennie. Sokáig nem tartottam nagyra a Gyalui-hegységet, jelentéktelennek tűnt. Csalódtam. És nagyon örülök, hogy így történt. Jó volt, kicsit talán megerőltető, de cseppet sem rohanós. Néhány napon belül elmúlik az az egy, két, sok vízhólyag, meggyógyul a térd, a vádli, a ruhák már meg is száradtak, a testünket lemostuk a kosztól, de belül feltöltődtünk és egy kicsit enyhítettük azt a végtelen nagy szabadságszomjat, mert „ a hegymászás valójában zarándoklat a belső kiteljesedésért” (Greg Child).

Ez a világ olyan világ...

Ma reteszeket szereltem az ajtókra. Izé, retesz szerepét tölti be a 100-as szeg, meghajlítva. Azért volt szükség erre a műveletre, mert komoly dolgok is történnek itt Moldvában. Az éjjel egyik kollégámhoz, aki egyedül él betörtek. Ő otthon volt. Nyakához tartották a kést és elvitték az elektronikai cuccokat. Nem volt nagy fogás, mert sem a laptop, sem a telefon nem ér sokat, de annál inkább megijjedt mindenki. S akkor én ma megerősítettem a váram védelmét.
A kutyám időközben elcsángált. Szombat óta se híre, se hamva, de ha itthon is lenne, mindegy, mert csapnivaló házőrző. Emlékül hagyott egy összeszáradt gulánt (patkány) a lépcsőn, ki tudja honnan ásta elő. És éppen akkor tűnt el, amikorra elkészült a kutyaketrec, de még milyen takaros. A házigazda csinálta, úgy látszik ő is megkedvelte.
S akkor keresek egy olyan kutyát, aki igazi házőrzőnek született, vagyis, ha éjjel valaki belép az udvarra, széttépi  . És persze nem csángál el. Ha valaki tud ilyent, szóljon. Jó dolga lesz nálam:)

Mindenszentek ünnepe

Klézsén kicsit másképp ünnepelik a halottak napját. Nem feltétlenül november 1-én mennek ki a temetőbe, hanem, amikorra a pap beosztja. Ugyanis az a szokás, hogy misét tartanak a temető kápolnája előtt és utána minden sírhoz elmennek a papok és a hozzátartozókkal együtt imádkoznak az elhunytak lelkéért, vagy ehhez hasonló dolgokért. És mivel ez egy hosszas folyamat, szükség van több papra is, hogy a hívek ne fagyjanak oda teljesen a temető földjéhez. Így aztán a környék falvainak papjai összeállnak és beosztják, hogy melyik nap, melyik faluban lesz a világítás.
A falu is készül nagyon a világításra. Aki jobban ragaszkodik a hagyományhoz, az kimegy a temetőbe, rendbehozni a sírhelyet. Nem is igazán lehet sírhelynek nevezni. Azt, hogy ki hol van eltemetve 1 fa- vagy vaskereszt jelzi, semmi hant, semmi körbehatárolás, és csak a nagyon módosak állítanak sírkövet az elhunyt hozzátartozónak. (képek később, mert nem tudom letölteni). Miután egy kicsit felkapálták a kereszt körüli helyet, a halott nevét a kereszten markerrel megerősítették, levágott kétésféliteres kokakólás palackokban elhelyezték a virágokat, nyugodt lelkiismerettel várhatják a pópát. Ugyancsak a hagyományosabban élők otthon fonott preszkurát sütnek a kemencében, ők ezt kalácsnak nevezik, de lényegében úgy néz ki, mint amit osztogatnak a román temetéseken. Aki nem süt, az a mágázinból eudzséniát, csokis kiflit, kekszet vásárol. A temetőben a világítás napján ezeket osztogatják egy gyertya kíséretében a gyerekeknek, meg úgy azoknak, akik elhaladnak a sír mellett, vagy szomszédok, közelibb ismerősök, stb. A gyerekek ilyenkor nagy pungákkal érkeznek, és azokat meg is töltik.
A kitűzött nap forgatókönyve:
10-től mise, sok pappal, kihangosítva. Mire megkezdődik már mindenki elfoglalja helyét a sírnál. Közben még osztogat, közben írja a listát, azoknak neveikkel, akiket majd a papnak fel kell olvasnia az imádságban.
Mise után pedig hosszas várakozás, hogy érjen oda a pap. Végülis lottószerű az egész, kinek milyen szerencséje van, van akihez elsők között odamegy, van aki az utolsó, vagyis jó 2 órát is állingál a temetőben és vár.
A mise alatt természetesen nem marad el a perselypénz kérés. A mobil persely egy bugyiszínű, ocsmány műanyagtál és ha az megtelik, akkor egy pungába ürítik ki a pénzt és megy tovább a kéregetés.
A körbejáró pap mellett 1 ministráns, kezében punga, abba gyűjti a pénzt, amit a hozzátartozók adnak azért, hogy a pap elmormolja a miatyánkot és felolvassa az elhunytak nevét a sírnál. Ugyancsak abban a pungában van félliteres kokakólás palackban a "szentelt víz", amit a pap egy kicsi inox priccolóba tölt, és így áldja meg a sírt. Odajön a sírhoz, a hívek le vannak fagyva, mindeféle értelemben: fizikailag azért, mert már 2 órája állnak a hidegben, agyilag azért, mert hát mégiscsak a pópa, reszketve beszélnek vele. Nyújtják a papírt és a pénzt, a pap elkezd mormolni, 1 perc alatt be is fejezte, lép tovább, anélkül, hogy bár egyszer ránézne a hívekre, elnéz valahova a messzeségbe, mondja a szöveget, aztán aki érti hallja, s aki nem, így járt.
Ahol én álltam, volt két betonkereszt is, kérdezem, hogy ezek kik? Hát a mámám testvérei, akik a verekedésben haltak meg, azoknak is állítottak keresztet, habár nem ide vannak eltemetve. Gondolom, azta, jó bicskásak lehettek régebb itt a klézseiek, és biztosan külön temető van azok számára, akik verekedésben haltak meg. Így én. Mire kiderül, hogy a verekedés az lényegében a háború. Ezt is letisztáztuk.
A nagy esemény után illik meghívni a távolról jött testvéreket, ismerősöket, rokonokat egy kis kásás geluskára. Ez olyan, mint a töltött káposzta, de csak szinte, mert a töltelék lényegében csak kukoricakása, egy kis murokkal megtuningolva. Melléje jár még béles is, amit a kemencében sütöttek, a kaláccsal együtt. És nem hiányozhat az új bor, meg a frissen kifőzött cseszkavin (törköly). S akkor kocintáskor az Úr bocsássa meg bűneiket a holtaknak. Szép lassan kiengednek a megfagyott testrészek, melegedik a hangulat, ürülnek a poharak, s jó.

Megint barkács

Pénteken újból shoppingoltam a baumaxban és dedemanban. Most már két kedvenc boltom is van. Szombaton pedig polcokat szereltem a konyhába. Olcsók ezek is. 4 darab tartó, pár szeg és deszka. A tartóért és szegekért pénzt adtam, még 10 klézsei frankba sem kerültek, a deszkákat itt a ház körül túrkáltam, egy régi kerítés lebontott deszkái. Azt hiszem az újrahasznosítás elvét itt Klézsén követem a legjobban. Fűrész nem volt, de a deszka kicsit hosszabb a kelleténél, így egy szekercével vágtam el, hát az eredményt nem fogom megmutatni, nem éppen egyenesen történt a leválasztás. A legeslegvéglegesebb eredményt alább a képeken. Az én kezem munkája és lehet, hogy kicsit ferde, kicsit repedt, de az enyém (magyar narancs effektus).
A könyvespolcomat is berendeztem, így most már a szobám teljesen rendben van és jól érzem magam benne.

Vacakról meg annyit, hogy komoly programja van, ami egyenesen fordított a tyúkok kinnttartózkodási idejével: reggel kb. félkilenc-kilenctől el egészen este hétig meg van kötve. Két napig nyivákolt, a tegnap már jóval kevesebbet, ma már csak alig észrevehetően. Megszokta.

A ház körül rengeteg a madár. A fakopáncs kedvenc helye a kerítésünk. Sok napon át próbáltam lencsevégre kapni, és végül csak az ablakon át sikerült.

Itt két madár is van. Ez a legjobb kép:).

Konyharészlet. A síbot ajtózár szerepet játszik.

Az új polcok

A dolgozósarok és a belógó légyfogó.

Egypercesek

Nem tudom, hogyha az én történeteim a meghatározás szerint egypercesek vagy sem, de tetszik nekem ez a név, ezért használom. Igaz megnézhetném az egyperces meghatározását, de itt Klézsén a zappos internet kőkorszaki sebességen fut.

Szóval, két jopofa történet.

Első napon, amikor az állatokat tanuljuk (mert sok óra eltelik míg tudják). Vannak kis kártyák, azokat mutatom és mondjuk a nevét: kuuuutyaaaa, maaaacskaaaa, és így tovább. Ezidáig nekem kellett mondani, mert nem tudták egyiket sem magyarul. Előkerül a csirke képe, nekem már a nyelvem hegyén, hogy csiiiirke, amikor hárman is kiáltjál: piiiiiiiislen. Hát így maradtunk a pislen vagy pislenkénél. A csirke kiveszőben van.

A középiskolásokkal tanuljuk a köszönési formákat. Elérünk a csókolomhoz. Mit jelent? Mire az egyik lókötő: csókold meg a seggemet. Hát ennél már feladtam. Aztán egyszercsak, amikor magamhoz tértem a kacagásból, tisztáztuk azt is, h mit jelent. Az én lelkiismeretem tiszta.

A főben járó bűn

Nem a saját főben járó bűnömről akarok itt mesélni, olyan nekem nincs. Szerintem kutyáéknál főben járó bűn, hogyha valaki tyúkot lop. Maga a lopás szerintem nem tartozik a bűnök listájára, de a tyúklopás az más kategória. Az én Vacak kutyám eddig csak lopott. Lábtörlőt (ez volt a kedvence), seprűt, és úgy mindent, amit el tudott érni. Eddig nem is haragudtam érte, kapott a seggére a lábtörlővel, de ő ezt a törődés jelének vette, és alig várta, hogy visszategyem helyére a lábtörlőt, elhúzta újból, mert tudta, h utána megyek és addigis vele foglalkozom.
A tegnap viszont tyúkot lopott. Nem tudom hogy s mint, de a tegnap láttam valami undorító köpetet a járdán és ma megláttam a kutyámat tollakkal elborítva és a tyúk feje előtte. Hát nem volt egy szívmelengető látvány. Vettem a seprűt. A többit nem mondhatom el, nem bírja a "nyomdafestéket".
Azután következett a Piro-Vacak meccs. Megkötlek-elszabadulok. 2-0 Vacak javára. Valami drótfélém volt, azt ahogy elfordultam el is rágta. Másodszor feláldoztam a régi zelb kötelemet, erről már képet is készítettem, annyira büszke voltam az eredményre. Kicsit többet is tartott mint az első próbálkozás, csak éppen, hogy a bolhaűző övére kötöttem a kötelet és az műanyag, a sok húzástól kilazult s kihúzta a fejét.
És akkor jött a mentő ötlet, bezártam a vécébe. Azóta is ott nyivákol. Vérig van sértve.
Holnap láncra verem. Ő nem tudja, de jobb így neki, mintha valamelyik feldühődött szomszéd jönne rá fejszével. Rá, rá, de reám.
A gyilkolás nyomait eltűntettem. Egyesével szedtem össze a tollakat és mindent bedobtam a vécébe. Túl sok Poirot-t néztem, nem dobhatom a szemetesbe.

Szerintem mesterien van megkötve

Itt halottat tettet, gondolta úgy hatásosabb

Vacak próbálkozik. Sikerrel járt, a szégyentelen.

Néhány helyszín

Bemutatok néhány helyszínt, ahol ezidáig jártam.

Diószegi Magyar Ház

Külsőrekecsini Magyar Ház

Külsőrekecsin

Külsőrekecsini katolikus templom

Dumbravén

Dumbravéni magyar iskola

Bahánai magyar iskola

Bahánai katolikus templom

Szitási magyar iskola

Lujzikalagori magyar iskola

BarkácsBemutató

Ma elkészült a szekrényem. A Baumaxban árultak valami polcokat 25 frankért (itt valami miatt a lej helyett frankot használnak, persze inkább az idősebb generáció, de már elég sokszor hallottam; s amúgy maga a pénz az a pára), vettem kettőt és betakargattam. Így most már van szekrényem is.
A polcokat használatba helyeztem.
Most már a szobámban is van internet, egy antenna szolgáltatja ide a jelet, de persze a gyorsaságán nem tud javítani, sajnos.
A kutyámnak lett neve: Vacak. A gyerekek nevezték el, mert a régi helyszínen is így hívták a kutyát, én meg elfogadtam.

Felraktam az első adagot

A két polc. Én csavaroztam össze, szerszám: svájci bicska.

Bétakarva

Piro-féle szekrény.

címnélküli

Ma azon morfondíroztam, hogy miért nincsen ideje semmire a városi embernek, úgy, ahogy nekem sem volt Kolozsváron.
Ma végeztem egy számigálást. Falun, egyszerű életkörülmények között minden sokkal hosszasabb. A városi ember életét egy csomó berendezés, gép, szolgáltatás, stb. megkönnyíti, idejét megspórolja.
Bemutatok néhány példát:
mosogatás: vizet kell húzni, be kell hozni, meg kell melegíteni, elő kell készíteni a tálakat, szelektálni a mosatlant, felvegyíteni a vizet, ha ellőtted a mosógatószer adagot és túl habos lett a mosógatóvíz, akkor a tisztálóvizet kétszer is ki kell cserélni, ha sok a mosatlan még melegíteni és feltölteni meleg vízzel, a végén kiönteni a vizet, hátra, hogy ne éppen a kút mellé. A mai adag mosogatnivalót otthon 5 perc alatt elmosogattam volna. Itt felvett 30 percet.
fűtés: otthon egy gombnyomás; itt: favágás, tűzgyújtó vágás, megrakás, és folyamatos tűzrakás.
a mosakodást itt nem részletezném, de kész ceremónia.
és még folytathatnám.

és mégis jut idő tanítani, főzni, sőt, olvasni, ami Kolozsváron ritkán fordult elő.
s akkor tényleg nem értem, miért nincs ideje a városi embernek.

Új szavak

cinka- lány; cseszkavin - törkölypálinka; megrikoltani - megkiáltani (pl. ha beméssz valakinek az udvarába, azt megrikoltod, nem méssz be a házba csak úgy magadtól); feteke - fekete; ruzsinka (rozinka) - rózsaszín.

A csinkavin-t ma tanultam, de úton hazafelé elfelejtettem, tehát nem vagyok teljesen biztos abban, hogy jól jegyeztem meg, a vége "vin" az biztos. És azért tanultam meg, mert ma megkínáltak törkölypálinkával. Akkor főzték, ott a háznál. Mézzel kicsit megédesítették, s iszogattuk:). Kaptam haza is egy kis üvegbe, melléje adtak egy punga babot és egy punga diót es. Fel lettem pakolva. Azt már megtanultam, hogyha valamit ajánlanak, azt el kell fogadni. Én rendes ember módjára nem utasítok vissza semmit.

Most már tudok nagy tüzet rakni, mert ma hoztak fát is. Ez a rend még száraz, aztán majd érkezik a nyers. Mégsem kell szégyenkeznem a tűzgyújtási tapasztalatommal, mert ma is füstölt a kályha, de veszettül, és ma nem én raktam a tüzet, hanem ahhoz egy jobban értő ember. De ez es megoldódott, meghosszabítottuk a kakast (értsd, egyszerűbb kémény) egy kályhacsővel, s most jobban húz. Egyelőre. Tehát büszkén jelentem, hogy jó meleg van a szobámban.

A polcaim is elkészültek, de csak akkor mutatom be őket, ha már megpakoltam. Hamarosan.

Lopni is tudni kell

A mai nap egészen jó volt. Vidáman telt, nem is volt annyira hideg, kedvem is volt mindenhez, úgy érztem ma a gyerekek is fogékonyabbak. Kézimunkáltunk, közben énekeltünk, egészen családi hangulat lett. Időközben egyiket megharapta a szomszéd kutyája, de itt ebből nem csinálnak nagy felhajtást.

Este betömték a lyukat a kályhán, így elméletileg lehet tüzet rakni benne. Javasolták is az illetékesek (név nem fontos), hogy tegyek tüzet, ne fagyoskodjak. Csak holnap lesz fám, de hát a tulajnak szépen fel van rakosgatva a fal mellett, vegyek onnan, aztán visszarakjuk az enyémből, ha majd lesz. Dictum factum. Megvártam míg sötét lett, igaz telehold van, de legalább az est leple alatt tevékenykedtem. Két öllel is bevittem a felhasogatott fából. Volt egy kis vékony lécem, az jó volt tűzgyújtónak, nagyon jól begyúlt. Igazán büszke voltam magamra, hogy ilyen jól meg tudom gyújtani a tüzet. Most már azt mondom, hogy az az igazán jó tűzrakó, aki meg is tudja tartani a tüzet. Mert hát a fa az sírt belé, olyan nyers, s miután leégett a száraz úgy elkezdett füstölni, hogy a házban semmit sem lehett látni. Leöntöttem vízzel. Már egy félórája szellőztetek, behúzódtam a raktár-gardrób-internetessarok szobába. Ezek után teljesen hiába ment egész délután a villanykalorifer, a nagy szellőztetés kiviszi a meleget.

Időközben eszembe jutott, hogy a fészerben is van fa, most már tudom, hogy az a száraz.

Búcsú

Vasárnap búcsú volt Klézsén. Elmentem én is misére. Érdekes volt egy román római-katolikus misén részt venni. Búcsú idején sokan vannak a templomban, ilyenkor "zarándokok" is érkeznek, akik lényegében a szomszédfalu vagy a környék népei. Érdekes szokás alakult ki. Mise után minden háznál nagy vendégfogadás van és a búcsút követő héten azzal büszkélkednek az emberek, hogy kinél hány vendég volt. Persze az a nyerő, aki nagyobb számot tud mondani. Mindenhol geluska van, azaz töltöttkáposzta. A rízs és a hús mellé tesznek bele hagymát, murkot, paprikát, petrezselymet. Ma én is ettem belőle.
A klézsei templomot Assisi Szent Ferenc tiszteletére szentelték. Róla szólt a mise is. Ahhoz képest, eléggé megkapó volt (hogy mihez képest, azt mindenki döntse el maga). Kórus énekelt végig a mise alatt. Én a fal és a gyóntatófülke között kaptam helyet, így aztán azt is végignézhettem, hogy ki megy gyónni, meg, hogy mennyi időre van szüksége egy-egy embernek, hogy rávegye magát arra, hogy bemenjen a fülkébe. A templom egyszerű, helyenként grészia és fajánc diszíti, persze a termopány ablak is elengedhetetlen, itt a jólétet tükrözi.

(Mondjuk a klézsei elbújhat a Lujzikalagor-i templom mellett, ami teljesen új, egy ma is élő ikonfestő festett ki, ilyen Őrtorony típusú szentképekkel van ékesítve. Tévedés ne essék nincsenek oroszlánok, hanem az alakok megjelenésére kell gondolni. Olyan újkeletű. Valószínű én nem értek a jelenkori ikonfestés trendjeihez. Ugyancsak ebben a templomban a gyóntatószékek fölött piro és zöld lámpácskák jelzik, hogy az foglalt vagy sem. Hát ettől szinte hátast vágtam. A földön természetesen grészija)

Amúgy beköszöntött az esős, hideg ősz. Vet fel az isten hidege. Eszembe jutott egy verssor: "valami nagy, nagy tüzet kéne rakni", utána meg egyből ez: de miből, édesapám? Szóval elszórakoztatom itt magam. Se fánk, se fánk, itt most mind a kettőt a tüzifára kell érteni, mert egy forgácsnyi fám sincsen. Van egy villanykaloriferem, az a szobát kimelegíti, hogyha be van dugva. Ha lezárom pillanatok alatt kihűl a szoba, annyira jó a szigetelése.
az este barkácsolós kedvemben voltam. Moldvában nagyon ötletesnek kell lenni, főleg, hogyha nincsen polc, szekrény, semmi, ahova ki lehetne pakolni a ruhákat. Íme néhány echte  homemade megoldások:

Válfatartó1

Válfatartó2

Függőnytartó

Függőnytartó közelebbről.

  

Polcrendszer különálló darabokból. Még nem annyira stabilak, mert csak rövid szegem volt, de veszek vinkliket és akkor nagyon jól fognak állni. 

Misére menet

Miséről jövet

A lujzikalagori templom (csak ennyi fért be)

...valami királylányos

Ki ezzel, ki azzal jár, végülis mindkettő fekete.

A kapuból felfelé

A kapuból lefelé

Dombvidék

Miután már két hete kínozunk egy éneket, megkérdeztem egyik elsőst, hogy tud-e valamilyen magyar éneket még, mert ő már elég jól beszél magyarul, gondoltam valami ráragadt régebbről. Mondja, hogy ő tud, valami királylányost. Királylányoooost?? Hát én azt nem tudom, hogy van, tanítsd meg nekem. Mire a kicsi gondolkozik egy sort, s elkezdi: Ááálmodj királylány...:))))))