Klézsén kicsit másképp ünnepelik a halottak napját. Nem feltétlenül november 1-én mennek ki a temetőbe, hanem, amikorra a pap beosztja. Ugyanis az a szokás, hogy misét tartanak a temető kápolnája előtt és utána minden sírhoz elmennek a papok és a hozzátartozókkal együtt imádkoznak az elhunytak lelkéért, vagy ehhez hasonló dolgokért. És mivel ez egy hosszas folyamat, szükség van több papra is, hogy a hívek ne fagyjanak oda teljesen a temető földjéhez. Így aztán a környék falvainak papjai összeállnak és beosztják, hogy melyik nap, melyik faluban lesz a világítás.
A falu is készül nagyon a világításra. Aki jobban ragaszkodik a hagyományhoz, az kimegy a temetőbe, rendbehozni a sírhelyet. Nem is igazán lehet sírhelynek nevezni. Azt, hogy ki hol van eltemetve 1 fa- vagy vaskereszt jelzi, semmi hant, semmi körbehatárolás, és csak a nagyon módosak állítanak sírkövet az elhunyt hozzátartozónak. (képek később, mert nem tudom letölteni). Miután egy kicsit felkapálták a kereszt körüli helyet, a halott nevét a kereszten markerrel megerősítették, levágott kétésféliteres kokakólás palackokban elhelyezték a virágokat, nyugodt lelkiismerettel várhatják a pópát. Ugyancsak a hagyományosabban élők otthon fonott preszkurát sütnek a kemencében, ők ezt kalácsnak nevezik, de lényegében úgy néz ki, mint amit osztogatnak a román temetéseken. Aki nem süt, az a mágázinból eudzséniát, csokis kiflit, kekszet vásárol. A temetőben a világítás napján ezeket osztogatják egy gyertya kíséretében a gyerekeknek, meg úgy azoknak, akik elhaladnak a sír mellett, vagy szomszédok, közelibb ismerősök, stb. A gyerekek ilyenkor nagy pungákkal érkeznek, és azokat meg is töltik.
A kitűzött nap forgatókönyve:
10-től mise, sok pappal, kihangosítva. Mire megkezdődik már mindenki elfoglalja helyét a sírnál. Közben még osztogat, közben írja a listát, azoknak neveikkel, akiket majd a papnak fel kell olvasnia az imádságban.
Mise után pedig hosszas várakozás, hogy érjen oda a pap. Végülis lottószerű az egész, kinek milyen szerencséje van, van akihez elsők között odamegy, van aki az utolsó, vagyis jó 2 órát is állingál a temetőben és vár.
A mise alatt természetesen nem marad el a perselypénz kérés. A mobil persely egy bugyiszínű, ocsmány műanyagtál és ha az megtelik, akkor egy pungába ürítik ki a pénzt és megy tovább a kéregetés.
A körbejáró pap mellett 1 ministráns, kezében punga, abba gyűjti a pénzt, amit a hozzátartozók adnak azért, hogy a pap elmormolja a miatyánkot és felolvassa az elhunytak nevét a sírnál. Ugyancsak abban a pungában van félliteres kokakólás palackban a "szentelt víz", amit a pap egy kicsi inox priccolóba tölt, és így áldja meg a sírt. Odajön a sírhoz, a hívek le vannak fagyva, mindeféle értelemben: fizikailag azért, mert már 2 órája állnak a hidegben, agyilag azért, mert hát mégiscsak a pópa, reszketve beszélnek vele. Nyújtják a papírt és a pénzt, a pap elkezd mormolni, 1 perc alatt be is fejezte, lép tovább, anélkül, hogy bár egyszer ránézne a hívekre, elnéz valahova a messzeségbe, mondja a szöveget, aztán aki érti hallja, s aki nem, így járt.
Ahol én álltam, volt két betonkereszt is, kérdezem, hogy ezek kik? Hát a mámám testvérei, akik a verekedésben haltak meg, azoknak is állítottak keresztet, habár nem ide vannak eltemetve. Gondolom, azta, jó bicskásak lehettek régebb itt a klézseiek, és biztosan külön temető van azok számára, akik verekedésben haltak meg. Így én. Mire kiderül, hogy a verekedés az lényegében a háború. Ezt is letisztáztuk.
A nagy esemény után illik meghívni a távolról jött testvéreket, ismerősöket, rokonokat egy kis kásás geluskára. Ez olyan, mint a töltött káposzta, de csak szinte, mert a töltelék lényegében csak kukoricakása, egy kis murokkal megtuningolva. Melléje jár még béles is, amit a kemencében sütöttek, a kaláccsal együtt. És nem hiányozhat az új bor, meg a frissen kifőzött cseszkavin (törköly). S akkor kocintáskor az Úr bocsássa meg bűneiket a holtaknak. Szép lassan kiengednek a megfagyott testrészek, melegedik a hangulat, ürülnek a poharak, s jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése