2013. augusztus 28., szerda

Kelemen gerinctúra

Időpont: 2013. augusztus 09 - 13.
Túratársak: P. Feri, M. Arnold, L. Hunor
Képek: L. Hunor

Így ebben a változatában még sosem tettem meg ezt az útvonalat, mindig csak szakaszokban. Akkor valahogy sokkal közelebbnek tűntek a csúcsok, mintha azóta megnőtt volna a távolság a Kelemenben. Arra még emlékeztem, hogy a Rekettyés írtó messzire van a Zebráktól, ugyanis órákon át látod magad előtt és mégsem közeledik. Ugyanez az érzésünk támadt a Kisbesztercés és az Istenszéke esetében is, láttad, ott volt, de mintha lábakelt volna és vigyorogva távolódott.
Háttérben a Rekettyés
Négyen négy helyről érkeztünk a Kelemen alá, pénteken. Gödemesterháza (Stanceni) volt a találkozóhely, az örökös Magazin Satesc előtt, ami, nagyobb falu lévén az Universala nevet viselhette. Itt a sörök fordított sorrendben drágultak, ha matematikus lennék, biztosan megtalálnám a megfelelő szót erre a jelenségre, szóval a Tuborg volt a legolcsóbb (2 lej 10 bani) a Hargita a legdrágább (2 lej 40 bani). Miután a kötelező "jóhogyittvagyunk" sörözés megvolt, a Zebrák völgyén indultunk el, hogy megfelelő sátorhelyet találjunk. A Zebrákról azt kell tudni, hogy nem a Zebra többesszáma, hanem koldulni lengyel változata. S ezt onnan tudom, hogy beírtam a google-ba és legnagyobb meglepetésemre talált ilyen szót, szláv eredetű (ezt már eddig is sejtettem). Így ha arra jártok, akkor a Zebrákat ne próbáljátok románra lefordítani (Zebrelor), mert valószínű senki sem fogja tudni, hogy hol van az a bizonyos völgy. Megtörtént eset.
A völgyön felfelé a házak után, az út baloldalán forrás található, finom a vize. Amúgy a következő forrás eléggé eldugott helyen lesz, így aztán, ha arra nem bukkan rá az ember, akkor a felső esztenákig nem lesz megbízható vízforrás, az kb. fél napi járás. Mi szerencsések voltunk és rábukkantunk a második forrásra, ugyanis a közelében táboroztunk le.
Első kép
A szombati napunk azzal telt, hogy mentünk fel a hegyre, egész áldott nap. Pedig a Zebrák völgye a legrövidebb útvonal a főgerincre. Igaz nem siettük el sem az indulást, sem a felfele menetelt. A kék jelzés, ami a völgyön megy a Zebrák völgyfőnél a sárga sávval találkozik, innen azt kell követni. Elég jól ki van festve, viszont, amíg az erdőhatárt el nem hagyjuk az útszakasz ronda. Nagyjából egy földutat követ, ami száraz időben nagyon poros, és az út két oldalán meg juhok által kitaposott számtalan ösvény, kivágott gallyak, szemét és természetesen esztenák.


A Rekettyés alatt táboroztunk le, habár a Negoj-nyeregig szerettünk volna eljutni. Ezekért a felhőkért.

A rekettyési tábornak voltak más szépségei is, pl. nem kellett fejlámpát használni, mert a táborhelyet bevilágította az öt neoncsőből összeállított kereszt fénye. Dominus vobiscum. Vagy gazdagíthattuk általános műveltségünket olyan román zenei remekekkel, amelyeket eddig nem ismertünk.
A vasárnapi laitmotívum a felhők keringése volt. Csak annyiban volt kényelmetlen ez a keringés, hogy a fejünk fölött történt. Így aztán mikor már azt hitted, hogy túl vagy az ázáson, fordultak egyet a felhők és újból eláztattak és ez így ment egész nap.
Ez még reggel
Pár érdekes találkozást is tartogatott a nap:
  • egy öreg, aki egyedül végigjárta a gerincet és aki azért tartotta lehetségesnek, hogy a rekettyési meteóházban kaphat egy szobát, mert ő román. Igaz kicsit elbizonytalanodott, hogy vajon a ház most Erdély területén vagy a román részen fekszik. Mondtuk, hogy a határon, aztán majd kiderül, h meghatódnak vagy sem a románságától (az aztán utánit nem mondtuk);
  • három, MOL-nál tankoló, a Decathlon Camping részlegének összes cikkeivel felszerelt utazóval, akik finom reggelit ajánlottak, éppen akkor készült el a butélián;
  • egy fiatal pár a nyeregben, egy rakoncátlan kutyával. Velük nem sokat beszélgettünk, mert leginkább a kutya fegyelmezésével voltak elfoglalva, ami egészen nyilvánvalóan nem beszélte azt a nyelvet. Ez a találkozás is hasznos volt, mert nem kellett keresgélni a forrást, ugyanis a kutya éppen odavezetett;
  • besztercei fiatalok egy nagy csoportja, akik egynapos túrát szerveztek a Pietroszra, vagy leginkább a papbácsijuk szervezte, akik szintén agyonázva érték el a csúcsot. Tiszteletem az övék, mert amíg mi Goretex kabátokat és megfelelő cipőt viseltünk, ők az Urban-stílus képviselői voltak sőt még egy gigantikus zászlót is magukkal cipeltek.
Egy és fél csúcsot érintettünk aznap, a Magyar Negojt és a Pietroszt félig. Csoportképek nem készültek. A magyar Negojon csak ez.

A Pietroszon meg azért nem, mert éppen útban a kereszthez valahol előtte villámlottmennydörgött s így aztán iszkoltunk lefelé. A jóslat bevált. A csúcs emlékezetes volt.
Háttérben a Pietrosz

Pietrosz

Habár a Kisbesztercés alatt szerettünk volna táborozni, az égiek újból beleszóltak, most is a felhők. Még a harmadik adag eső előtt sikerült sátrat húzni, így aztán vasárnap is a tyúkokkal egyszerre feküdtünk.
A technikai info része: a Rekettyéstől a Kis Tiha-nyeregig van forrás a Negoj-nyeregben (elég bővizű), útközben egy-egy kőfolyás környékén (éppenhogy meg lehetett volna tölteni a palackot) és a Kis Tiha-nyeregben, kicsit le kell ereszkedni a patakig. A jelzés jó, az út ki van takarítva, értem itt, hogy a törpefenyők ki vannak vágva, de a csonkokban elég nagyokat lehet botlani.

A hétfő így indult.

Aztán meg egy kis stratégiázással, habár elég sokszor megtanulhattuk volna, hogy a túl sok stratégiázás visszaüt. A Kis Tiha nyerge után indul a Mária Terézia út, ami kikerüli a Kisbesztercést és valahol utána belecsatlakozik éppen abba az útvonalba, amelyen tovább szerettünk volna menni. Az út létezik, csak a jelzés nem, így aztán fél óra bolyongás után, visszatértünk a piros sávra és elindultunk a Kisbesztercés felé. Szerintem egyikünk sem bánta meg. Nagyon szép útszakasz. Nem tudom eldönteni, hogy a látvány vagy inkább a kezed ügyében feketedő áfonyák teszik ennyire széppé.


A Kisbesztercét könnyen elértük, az utána következő szakasz volt a fehér folt, egyrészt mert erre már senki sem járt közülünk, másrészt, mert úgy tudtuk rosszul van kifestve. Nagyon kellemeset csalódtunk. A Kisbesztercésről sárga sáv visz le a nyugati gerincen a Hosszú mezőre (Poiana Lunga), itt találkozik a kék ponttal, ami Ratosnyáról visz a Tündérek tavához és ugyancsak innen indul vagy ide érkezik a kék sáv, ami az Istenszékén át Dédabisztráig van kifestve. Ez utóbbi friss jelzés, nagyon okosan kigondolva és jól megfestve, csak éppenséggel nem ott megy, ahol a térképre feltüntetett régi. De javára legyen mondva, elkerüli a nagy plájokat és ezzel az esztenákat, valószínű rövidít is egy nagyot, és ami a legnagyobb érdeme, a Kelemen legnagyobb áfonyásán vezet át.
Kisbesztercés. Közép-bal háttér a Pietrosz tömbje


Scurtu-tisztás, kutyával

Cigányka-mező

Mega-áfonyás egy szelete

A hétfői nap a fentebb említettek miatt elég hosszúra sikeredett. Egyrészt, mert a térkép szerint terveztük a napot, ami egyszercsak nem talált a valós helyzetünkkel, így aztán nem tudtuk, hogy hol találunk megfelelő sátorozó helyet. A megfelelő alatt értsd, ahol a medve nem botlik bele a sátormadzagodba helyszűke miatt. Egy másik haladást késleltető ok volt az áfonya, továbbá a nagy dzsumbuj, amin az út vezet keresztül és végül a sötétség, ami időközben leszállt. Így mindent összevetve tartalmas nap volt. Valamikor féltizenegy magasságában sikerült sátrat verni, egy disznótúrásos mezőn. Állítólag a disznó már nem jár vissza oda, ahol egyszer feltúrta, de szerintem ezt csak azért mondták, hogy tudjam átaludni az éjszakát. Még szerencse, hogy egész este a medvés helyek miatt nem táboroztunk le, igaz ez nem medvés hely volt, disznós.
Reggel megtudtuk, hogy a Középső-mezőn vagyunk, fél órára az Istenszékétől. Innen már a kitermelőúton halad a jelzés, elkerülhetetlen a többszöri találkozás a juhokkal és az Istenszékére fellihegő turistákkal. Hétköznap lévén, nem volt zsúfolt a Szék.
Bal háttér - Istenszéke

Innen már csak lecaplatás, "jóvoltveletek"-sörözés és hazautazás.




2013. május 23., csütörtök

.


Köszönöm, hogy egy darabon együtt mehettem Veled. Köszönöm mindazt, amit tanítottál nekem, és mindazt, amit elleshettem Tőled, főleg a bölcs nyugalmadat irigyeltem, én, az izgága.

2013. március 5., kedd

Ausländer

Trier II. felvonás, február 12-től. Amíg begyűlnek a megosztani érdemes élmények, addig itt egy jópofa írás.

http://venturevillage.eu/how-to-be-german-part-1


2012. szeptember 24., hétfő

Teleki 60

Teleki Samu emlék- és teljesítménytúra. Ez a hivatalos neve, az Ekések által TéTéTé-nek becézett túrának. Három kategóriában lehet indulni, 20, 40, 60 km-es távokon. Kodiák módra mi a 60-t választottuk. Az első gondolat, ami eszembe jut, így 2 nap távlatból, hogy el sem hiszem, h túléltem.
Úgy kezdődött, hogy Régenbe mindenki valamilyen úton, módon eljutott. Ott feltuszkoltuk magunkat egy megtömött buszra, ami munkanapokon szállítja haza a munkásokat és diákokat. Kellemesen utaztunk. Én, leleményes lévén, Üvegcsűr falutáblájától még ülőhelyet is kaptam a központig. Mivel túl korán érkeztünk, melegedni beültünk a diszkóbárba. Két kép meséljen erről a helyről.

Önki Szolgálo


A túra.
Az útvonal nagyon szép. Ez győzőtt meg, hogy részt vegyek rajta, még akkor is, hogyha 3 fiúval kellett lépést tartanom. Igaz a túra alatt voltak pillanatok, amikor teljesen máshova kívántam magam, és egészen máshova a fiúkat. Voltak pillanatok, amikor rabszolgahajcsároknak neveztem őket, persze mindezt vidám hangnemben, hogy ne legyen belőle sértődés. Az emelkedőket kivéve (amiből volt egy pár, ugyanis a szintemelkedés 2410 m volt), nagyon jó hangulatú és elménydús túra volt. A fiúknak az emelkedők is, mert amellett, hogy nekik, valami általam fel nem fogható okok miatt élvezet, hogyha az emelkedőt minél jobb tempóban, minél hamarabb kimászod, szóval ez mellé társultam én is hangulatderítőnek, aki utolsónak, kikelve a képemből, megjelentem a tetőn, s csak annyit tudtam hozzáfűzni, h szuszogós volt. 

Az útvonal: Görgényüvegcsűr (580m) -> Rönki tető -> Szászpád tető (1221m) -> Sánci tető (1281m) [szalagozott] -> Jód-mező -> Ruszu-mező (1190 m)  -> Ruszi-árok -> Német ház (770m)  -> Jódtelep (ref. templom, 510m)  -> Lisztes útja -> Lisztes-bérc (781m) -> Lisztes-tető (1062m) -> Barta-mező (1035m)  -> Barta-tető (1082m) -> Belcsu-mező (1170m) -> Széles tető (1312m)  -> Széles-bérc (1236m)  -> Iszticsói erdészház [szalagozott + ] -> Preluka tető (1143m) -> Görgényüvegcsűr (580m) [szalagozott] (ez most copy paste az Eke honalpról)

Az útvonal. Térkép a gorgeny.ro oldalról, eredetileg 1:60 000 a lépték.

Reggel hatkor szerettünk volna indulni, aztán hat huszonöt lett belőle, de megérte kivárni, ugyanis a legelőn gyönyörű kilátásunk volt a ködben úszó Görgény-völgyére, településeire, a ködből kifeslő Üvegcsűri fényekre.
A Görgény-völgye és Üvegcsűr fényei

A Runk tető alatt
Elég sokat áradoztunk a látvány szépségéről, persze közben Gulliver-léptekkel haladtunk a lejtőn. A tüdőmet köptem ki. Imádtam azokat a pillanatokat, amikor valakinek valami matatnivalója akadt a hátizsákban vagy bokordolga volt. Persze ők ilyenkor mindig előreküldtek, h menjek csak, mert utolérnek.
Az útvonal nagyon jól ki volt jelölve, a letérőknél fokozottan figyeltek erre, nagyon jó tempóban lehetett haladni, nem kellett keresgélni az útvonalat. Meg voltunk elégedve.



Jód poján

Jód poján

Jód poján

Barta-mező. Ellenőrzőpont
A Barta-tisztástól gerincen vezetett az út, elég hosszú távon, ez volt a legjobb része, menetelés szempontjából.

Belcsúj-tisztás
Minden ellenőrző pontban dícséretet kaptunk, hogy milyen jó időnk van, milyen ügyesek vagyunk. Azt tudtam, hogy az utolsó szakaszon még van egy nagy emelkedő, már előre írtóztam tőle, így aztán javasoltam a fiúknak, hogy az utólagos óbégatások elkerülése végett menjenek csak előre, mert én nem tudom tartani már a tempót, ki van zárva. Amúgy sem lett volna nagy dolog egyedül maradni, ugyanis mögöttünk, látótávolságban még jött egy csoport. Ketten előrementek, Sankó a kellemesebb befejezés mellett döntött. Így aztán jól elbeszélgetve, de mégsem sétálva, szinte egy órával utánuk mi is beértünk. Mi 12 óra 5 perc alatt teljesítettük a távot, az előörs (Ervin, Huni) 11 óra 11 perc alatt. Szerintem szép. Mivel csak mi négyen indultunk, így hát mi arattuk az összes babért. Nagyon megdícsértek, mert írtó jó időt hoztunk ki, anélkül, hogy szaladtunk volna.

Kilátás újra a Görgény völgyére

mük

Fotók: Hunor



2012. szeptember 13., csütörtök

Csalhó

Már jártam párszor a Csalhóban, de még sosem kellett tömegközlekedési eszközzel megközelíteni. Nem kis fejtörést okozott. Úgy találtuk, hogy egyszerűbb eljutni a Békás-völgyébe és délről közelíteni meg a hegyet.

Útvonalunk
(a térkép csak személeltetésnek van, fent Észak, és a méretarányt már nem lehet tudni:D)

Vásárhelyről vonattal Gyergyóig, innen busszal vagy stoppal Békás fele. Miután órarend szerint minden moldvai buszt lekéstünk, kiderült, ami itthon nem is meglepő, hogy van még járat. Amúgy, ha valaki át akar jutni Moldvába, hogyha kiáll a Salamon Ernő Líceum elé, minden esélye megvan, hogy felvegyék, elég rövid időn belül. Nem tudom, hogy "cápák" vagy sem, de elég sok kocsi megállt és érdeklődött, h merre megyünk. 
Mi a busz mellett döntöttünk, ha már kaland, akkor legyen az balkáni, úgy az igazi, itthon. Eléggé ütötte a balkáni mércét, a Gyilkos-tóig a hátsó ajtó lépcsőjén ültünk, amíg a sok kanyar okozta hányinger el nem kezdett kerülgetni. A "tavtól" már kaptunk ülőhelyet, de ekkor már förtelmes szagok áradoztak a busz kerekeiből, a hozzáértők azt mondják erre, hogy a kuplung. Biztos. Örültem is, hogy nem Karácsonykőre (Piatra Neamt) kell mennem, s onnan esetleg Bákóba eljutni, mint anno, ehhez képest milyen jó nekünk, hogy csak valahányadik faluig megyünk. 
Neagrán szerettünk volna leszállni, ezt a fél buszval is tudattuk, többek között a sofőrrel is, aki naponta járja ezt az útvonalat, mégis Ticoș-on rakott le, hol máshol? Javára legyen mondva egy korkodusfa és egy kocsma közvetlen közelében. Ellentétben pl. a Maros-völgyi Neagra lakosaival, akik mindig elszőrnyülködnek, hogyha fel akarsz menni az út felett magasodó 60 méteres sziklára, az itteniek hátast sem vágtak attól, hogy mi a Csalhóba akarunk menni, s annak teljesen a túlsó felén lemenni. Volt egy öreg bácsika, úgy elmondta az útvonalat a Dochiáig, hogy már szóhoz sem jutottunk. Érezte és élvezte is az öreg, hogy most mekkorát alkotott. 
Félóra gyaloglás után elértük a neagrai letérőt, jelzés is van. Igaz a völgyön felfelé csak fehér négyzet a jelzés, a kék festékes megunta a munkát az első 2 jel után. Első éjszakánkat még lent töltöttük el a völgyben. Második nap reggel, habár elég álmosan indultunk, az hamar elmúlt, amikor át kellett menni az éppen út mellé tákolt esztenán, csobán sehol, csak a véres szájú kutyák, sokan. Onnan tovább azon lobbiztam, hogy Durau fele ereszkedjünk, persze mélységesen elhallgattam a lobbizás valódi célját, vagyis, hogy semmi pénzért nem akarok mégegyszer átvágni az esztenán.
A Csalhóból legelőször a Turnu lui Budu sziklákat érinti ez az útvonal, innen már szebb és szebb az út, csak száraz, a bejelölt forrás vagy nem található vagy teljesen ki van száradva. 

Turnul lui Budu
A Poiana Maicilor tisztáson létezik egy forrás, nem az álló háznál, hanem lennébb valamikori vályúk környékén.Innen a sátorhelyig víz nincs. Legalábbis forrás. A buglyákhoz (Claile lui Miron) már eléggé átázva érkeztünk, mert időközben megeredt az eső, éppen egy málnásos részen. Amikor kiértünk az erdőből, újból eleredt, szerencsénkre, mert másképp meg sem próbáltunk volna behúzódni a házba. 

A buglyák (Claile lui Miron)
A La Pavilion alatt, a forrás szomszédságában nagyon frissen építettek egy menhelyet. Annyira friss, hogy bent még a forgács ott volt hagyva, de persze azóta 1 ablaka már kitörve és az ajtó felfeszítve, viszont bent biztosan nem aludt senki, nagyon tiszta volt és érintetlen a forgácsréteg. Itt szárítkóztunk és úgy döntöttünk ott alszunk. Azért írtam le a házas történetet, mert kíváncsi vagyok meddig fog az ott állni és főleg meddig marad meg használható állapotban. A ház körül van pár vizenyős terület, hepék és egy forrás is, csak éppen víz nem volt benne. 



Szerencsénkre jött a következő vihar, így minden, vízfogásra alkalmas megoldást használva (edény, doboz, esőkabát) éppen elegendő vizet gyűjtöttünk a vacsorához, a teához és inni.

Vacsora

Az élet apró örömei

Harmadik napon elértük a Dochiát, felmentünk a Tókára és hál' Istennek Durau felé ereszkedtünk, érintve a vízesést. Kicsit sajnáltam azt, aki most látta először, mert fele annyira sem látványos, mint, amikor becsületes vízmennyiség zúdul le. A Dochiában éreztük először, hogy igenis zsúfolt hegy a Csalhó, addig nagyon kevés emberrel találkoztunk. Harmadik éjszakánkat Csalhó falu határában töltöttük, a legjobb sátorhely olyan volt, hogy nem volt szabad bámészkodni, csak kb. 5 méterre nézhettél előre, hogyha nem akartad, hogy a mederben és árterületen felhalmozódott szemét elvegye az étvágyadat.

A Tóka-csúcs a menedékház felől. Alatta a meteorológiai állomás.

A Tóka közelebbről

A Tóka-csúcs :D. Fennt is meteorológiai állomás
Kilátás a Tókáról. Előtérben a Panaghia szikla

Negyedik reggel egy másik balkántranssal elértük a 15-ös országutat, innen stoppal be Maroshévízre, s onnan már sínen voltunk.

A Dörgő (Duruitoarea) - vízesés (2012, augusztus)
Dörgő (Duruitoarea) - vízesés (2010, május)



Bonus

Útvonal: Neagra (538 m) - Neagra-csúcs (1141 m) - Varatec - Poiana Maicilor - Claile lui Miron - Dochia menedékház - Tóka-csúcs (1900 m) - Dörgő-vízesés (1250 m) - Durau (780 m) - Ceahlau (520 m).
Fotók: Ervin