Teljesen más téma, de ez is egy micsodaút volt. Régi történet, most találtam rá, és mivel régóta nem jelentkeztem,hát ide bevágom.
Szigyethegység gyalogtúra, 2008, júliusa
1. nap
Résztvevők: Bóné Gábor, Kassay Sankó, Lovász Piro
Útvonal: Jára-völgye (Moara de Pădure) – Huzii-völgy – Buszkát-csúcs (1675 m) – Öreghavas (Muntele Mare, 1826 m) – Prislop-csúcs (1728 m) – Piatra Groşilor-csúcs(1756 m)
Megtett út hossza: ~ 28 km
Jelzés: kék sáv, piros sáv
Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél
Megjegyzés: képek hiányában, térképeken szemléltetjük az útvonalat, a térképek északi tájolásúak, és léptékük megközelítőleg 1:80 000.
Leírás
Ismerősöktől néha pontos, máskor csak hozzávetőleges információkat kapunk. Ki-ki eldöntheti, hogy mennyire hagyatkozik ezen információkra. Mi hagyatkoztunk, ezért kiálltunk a monostori stoppolóba, hogy ott majd leintjük a létai buszt. A létai busz indulási időpontja fél hat (5:30). Nem jött. Vagy lehet, hogy jött, csak éppen nem tudtuk, hogy melyik az, ugyanis újabban csak az ismerheti fel a közszállítási eszközöket, aki gyakran jár velük, ugyanis semmi “tábla” sem jelzi, hogy hova, honnan, mikor, mennyiért szállít. Stoppoltunk a letérőig, aztán a Jára-völgyéig. Egy fura rendszámú, három zsáknak nem megfelelő méretű autó elszállított Moara gyé Pöduréig. Itt intettünk búcsút az aszfaltnak, autónak, civilizációnak, vagy legalábbis így hittük.
Kék sáv jelzés visz fel a gerincre és onnan el Kisbányáig. Elég hosszú völgyúton kell gyalogolni, ami arra jó, hogy az embernek eszébe jusson, hogy mi maradt otthon. Sankó vitte a pálmát: se víz, de még kulacs sem, se fejlámpa, én csak a kenyeret hagytam otthon, Gábor a fényképezőgépét. Azért is jók a völgyutak, mert, elszórtan bár, de van az út mentén magazinsötesc. Ebben vásároltuk fel a vízkészletüket, kenyér nem volt. Még abban is jók tudnak lenni ezek az utak, hogy a látvány hiányában nagyokat lehessen beszélgetni, tervezni, szép lassan elszakadni a hétköznapi élettől. Így történt Sankóval is, szerencsére szép lasssan elszakadt ő is a matematika érettségitől, s mire felértünk a gerincre megtudta a tételt, káromkodott párat és szép lassan a túrára kezdett figyelni. A jelzés ezen a szakaszon jól követhető, a gerincen még a Buszkát előtt letér Kisbánya felé, de az út nagyon jó, a Buszkátot nem lehet eltéveszteni. Vizet a Buszkát alatti nyári szállásoknál találtunk. Itt tértünk rá a piros sávra, ami három napig a legkeresettebb dolog volt az életünkben. Kisbányáról jön és az Öreghavasra visz fel és elméletileg elvisz a Bihar-hegységbe, Pádis felé.
A Buszkáttól az Öreghavasra nagyon jó döngölt út visz fel, a tetejében katonai bázis van, így szinte a csúcsig villanyoszlopok „ékesítik” az út szélét. Ha a megfelelő időben jársz arra, akkor még helikopterből is figyelnek, nem is egyből, hanem kettőből. Mi egészen jó időben voltunk, jó helyen, vihettek volna egy kört, merthogy ez is megfordult a fejünkben, kár, hogy az övékében nem. A Buszkát alatti nyeregtől kevesebb, mint 2 óra alatt felértünk az Öreghavas laposára. Legmagasabb pontját kiközösítették a katonák, váljon egészségükre, mi elmentünk a legközelebbi háromlábig (aminek lényegében 4 lába volt) és onnan néztünk szerte szét, s így is jó volt.
Két óra járásra volt a táborhelyünk, a Piatra Grosilor alatt aludtunk. Tábortűz, ménesi kadarka, sült krumpli és hagyma...
2. nap
Útvonal: Piatra Groşilor-cs. (1756 m) – Smidele-cs. (1644 m) – Balomireasa-cs. (1632 m) – Runcului-cs. (1598 m) – Lămăşoaia-cs. (1578 m) – Petreasa-cs. (1564 m)
Megtett út hossza: ~ 28,7 km
Jelzés: piros sáv, néhol hiányos
Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél
Megjegyzés:
- a Balomireasa nagy laposán a gerincet kell követni, nem kell eltérni jobbra, a gerincen vannak jelzőfák, és egy kereszt is, annak a baloldalán vezet az út;
- a Runcului utáni tisztáson, nem kell követni a döngölt földutat, hanem a zöld füves út mentén fel kell menni az erdő alá, és az a gerincen visz, ha mégis a földúton megyünk, akkor a baloldali szálláshelyeknél fel kell menni a gerincre;
- a Lămăşoaia felé vezető út egy poros kavicsos út, nem kell letérni (most az egyszer) az erdőbe, először van a Costeasa erdős csúcs, majd azután a nyereg után, követve a kitermelő utat, mászunk fel a Lămăşoaiára.
Leírás
Az indulási időpontok hat órára voltak tervezve, fél hétkor sikerült is elindulni, többnyire a mi (Gábor, Piro) hibánkból. A második nap sok tévelygést tartogatott. A megjegyzéseknél említettek a legkiemelkedőbbek, azért írtam le, hogy, ha netalántán valakinek kedve támad bejárni ezt az útvonalat, hátha nem követi el ugyanezeket a hibákat. Bizonyára most nem jelent semmit a kedves olvasó számára, csupa kriksz-kraksz, de majd akkor... . Az út szinte végig gerincen megy, nagy kiterjedt “plájok“, füves legelők, a nyári szállások még hangulatosabbá teszik a túrát. Hol kísérteties az elhagyatottságuk, hol bosszantó a zsúfoltságuk és igénytelen környezetük, hol pedig hasznosak víz és információ szempontjából.
Az eltévedések a füves legelőkön kicsinyesek, ahhoz képest, hogy mennyire elbolyonghat az ember egy jó fakitermelő úton, dumálás közben, vagy éppen egy erdőben, annak biztos tudatában, hogy a jó út fele tart. Nekünk mindezekben részünk volt, és lehet, hogy néhány eltévedéstől meg is kíméltük volna magunkat, ha bízunk az útban amelyiken éppen megyünk. Kicsinyhitűségünk letérített arról. Ügyes, gyeszkurköréc túrázók vagyunk mi, volt iránytű, jó megfigyelő képesség (ami mindig később nyilvánult meg, mint előbb) és jókedély, előbb vagy utóbb újból a jó úton voltunk. Legalább nem szívtuk a port a kitermelő úton, hanem mindezt elkerültük az erdőben.
Láttunk egy darab keresztes viperát, éppen a Lömösoája alatt, és láttunk sok lepkét (sávos lepke, róka lepke, Atalanta), most nem részletezném latin neveikkel is a beszámolót.
Favágók mutatták meg az utat a Lömösoájára, aminek, Zoli szokásától megfertőződve, Lămâioasa lett a neve. S akkor egyszercsak, nagy későre elértük a második táborhelyet, a Petreasa alatt. Naplemente, gyors főzés, mosatlanok. Fáradtak voltunk, rakásba összegyűjtött fa kérte, követelte a tábortüzet, mi nem láttunk, nem hallottunk.
3. nap
Útvonal: Petreasa-cs. (1564 m) – Coachii (1415 m) – Oşorhei – Stauin-cs. (1380 m) – Poiana Marşoaia – Clujului-cs. (1399 m) – Capu Şanţului – Bătrâna-cs. (1579 m) – Capu Blagului-cs. (1508 m) – Peşterii-cs. (1509 m) – Pádis-menedékház
Megtett út hossza: ~ 20 km
Jelzés: (piros sáv), kék sáv
Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél
Megjegyzés:
- a Coachii még egy óra járás után is Coachii, utána elég hamar eléred az Osorhéjt, és a nyeregben el kell térned jobbra, nem követed a köves utat;
- innen már mindenki mutatja a Pádisra vezető utat, nem kell okoskodni, jól mutatják;
- Clujului-csúcs után szépen, türelmesen kell menni az úton, előbb utóbb eléred a tisztást, ahol bejön a kék sáv;
- a kék sáv nem jelenti azt, hogy zökkenőmentesen eléred Pádist, eléggé kell mereszteni a szemet és elkerülni a bikákat (!!!!);
Leírás
Reggel fél hetes indulás a Petreasa-t érintve, onnan már elég közel van a Coachii, ami egy nyári szállásokkal teleszórt, több kilométer átmérőjű tisztás. Még magazinsötesc is van. Az eladó ugyan nincs ott állandóan, de egy szomszédasszony segített előkeríteni (Ană, Anăăă, hai dă pâinye la oamenii ăştia). Ha már ott voltunk és végre volt kenyerünk (igaz, kb. egy hetes), meg is reggeliztünk, felvásároltuk a sör- és édességkészletüket, de olyan kedvesek voltak, hogy a szemetünket ott hagyhattuk. Azt hiszem itt neveztek másodszor „bolunzoknak”, és mégcsak elképzelni sem tudták, hogy miért nem pihenünk, ha már nem dolgozunk. Ezzel aztán elindult az eszemfuttatás, hogy miért is járjuk mi a hegyeket? Mi vonz minket oda fel? A válaszok maradjanak azok között, akik ott voltunk, de ki-ki megfogalmazhatja a saját álláspontját. A Coachii után nagyon fel voltunk dobva, mert egy markáns úton kellett haladnunk, bizonyára nem ismétlődik meg a tegnapi eltévedés. A nagy vidámságnak természetesen eltévedés lett az eredménye, de nem volt olyan „tegnapi” kaliberű, mert rátaláltunk egy bekötőútra, amely mentén érett áfonyák kékellettek. S akkor ettünk. Megtaláltuk a helyes utat is. A nyeregben letér az út balra, a másik Gyálukálulujba (Poiana Horea) megy. Most az egyszer ezt a megnevezést nem én magyarosítottam el, ez így jelenik meg a térképen és mindenikünknek nagyon tetszett, és mégha nem is kívánkozik ide ez az információ, akkor is ezt el kellett mondanom.
Innen már a nyári szálláshelyek tevékenységet váltanak, a legeltetés háttérbe szorul, és fontosabbá válik a fafeldolgozás, „gáterezés”, deszkakészítés. Kedvesek az emberek, előre tudják, hogy Pádis fele tartasz és mutatják az utat, még örülnek is, ha megérted a román szót, mert állítólag sok idegen jár.
A térképek sok helyen hibásak, egyik nagy hiba a Bihar térképen éppen itt van, ahol a két jelzés kellene, hogy találkozzon. Sehogy sem talált a térkép a tereppel, és mi sehogy sem akartunk hinni a „helybélieknek”, de mégis nekik volt igazuk. Követni kell a főutat, elvisz az ahova kell, a térkép viszont mindenféle rövidítőket berajzol, amik sehol sincsenek. Még szinte meg is vert egy „elázott” lovász, amiért azt mertük kérdezni, hogy nincs-e másik út.
Ebéd után tértünk rá a kék sávra. Pádisra visz, el egészen a menedékházig, onnan pedig át a Vlegyászára. Hát, ahogy elindultunk, el is veszítettük, aztán rá tíz percre még egyszer, míg rá kellett jönnünk, hogy szemmeresztés nélkül nem fogunk haladni. Lépteinket egyik plájon egy bika felháborodott bőgése és közeledése is felgyorsította. A kék jelzésen kb. 2 óra alatt el lehet érni Pádist. Kitaláltunk egy játékot a nagy legelőkön való jelkeresésre, aki elsőnek veszi észre a jelet, pontot kap. Az eredmény, véletlenül-e vagy sem, de állítólag nincsenek véletlenek, szóval az eredmény döntetlen lett, mindenki jól járt, gyorsan és tévelygés nélkül szeltük át a tisztást.
Pádis, magasodó téglaépületek, elkészült vendéglők és kocsmák társaságában jó volt látni a jó öreg hordóházakat, kommunista bungalókat. Vacsoráztunk, kolozsvárinál is nagyobb áron, sátort „instaláltunk”. A sátorhely mögötti patak a fürdőhely, nem kell elmenni a szemközti patakig, ahogy mi tettük, csak az éj sötétjében nem találtuk a levezető ösvényt. Most már tudjuk, hogy ott van.
4. nap
Útvonal: Pádis-menedékház – Varasó-ház – Varasó-tó – Piatra Arsă – Horgas-havas (1694 m) – Sík-havas (1759 m) – Tolvajkő – Mikó-havas (1640 m) – Vârfuraşu-cs. (1688 m) – Fehér kövek – Vlegyásza menedékház
Megtett út hossza: ~ 26 km
Jelzés: kék sáv
Légköri állapotok: napsütés, enyhe szél/ eső, zivatar, jég, köd
Megjegyzés:
- itt sem kell mindent elhinni a térképnek, a jelzés jó, de néhol nem árt a helyismeret sem;
- a Kis-havas alatt megy az út, néhol keletnek fordul, de a Vlegyásza felé vezet.
Leírás
A legkorábbi indulásunk volt, nem is reggeliztünk, csak csomagoltunk és indultunk. Csomagolás közben jött a palacsintás néni, hogy nem-e kérünk meleg palacsintát és friss tejet...hja, mi kértünk volna, de talán most az egyszer sietni kellett. Érintettük az egyetlen időszakos karszttavat, még egy kicsit gyönyörködtünk Pádisban és nagy méneseiben, majd szép lassan magunk mögött hagytuk. A Horgas-havasra meredek út visz fel, teljesen magashegyi jelleget ad a tájnak. Fent mintha alpesi legelőn járnál, pedig nem is vagy olyan magasan, csak 1600 méteren a tenger szintje felett. Csalóka ez a táj, közelinek tűnik minden, és mégis olyan sokat kell menni, amíg eléred. Ebéd közben már gyülekeztek a sötét felhők, de hagytak sziesztázni. A Mikó-havas után elsötétült az ég, távolban már hallottuk a dörgéseket, nemsokára felettünk is dörgött, zuhogott az eső, és mi mentünk, és mentünk és még mindig mentünk. Aztán a völgyben a jég is elvert, nehogy ne legyen elég az eső. Leszállt a köd az erdőre, legelőkre, nem láttunk semmit. Sankó ismerte az utat, mentünk utána. A Kis-havas őt is becsapta, újból jelentkezett a bizonytalanság és kishitűség és letértünk a jó útról, egy kis erdőkerülő túrára. Több, mint 1 óra után találtunk rá újból az útra. Voltak még bizonytalan pillanatok, amikor egy-egy „útkereszteződéshez” értünk, ami persze egy feldúlt területből állt, de azokat is megoldottuk. Elértük a Fehér köveket, eszünk ágában sem volt felmenni a Kalota-hegyre (Vlegyásza, Vigyázó, 1836 m), a menedékház felé vettük az irányt. Vajon mikor költöztették el a házat, de bizonyára odébb tették, ilyensmi járhatott a fejemben, amikor kanyart, kanyar után hagytunk magunk mögött, nemistudom hány vízfolyást léptünk át és a ház még sehol sem volt.
A ház alatt elváltunk Sankótól, ő lement Rogozsélbe, mi fennt aludtunk. Eredetileg sátorban akartunk, de a ház melege és kényelme elcsábított. Teáztunk, vacsoráztunk és még világosság volt, amikor lefeküdtünk. Csendes volt a ház, csak ketten aludtunk a nagy szobában, a belső kicsiben volt egy lengyel páros. A körülmények javultak, 15 lejt kérnek egy éjszakára, de van angolvéce, zuhanyzó, melegvíz, igaz még nem végleges állapotban (a vécéknél a lepedők és pokrocók paravánja jelenti a válaszfalat, a zuhanyzó egyben van mindennel, függőny vagy válaszfal nincs, és ahogy belépsz az ajtón egy piszoár fogad...persze így is nagyon örültünk mindennek) de lehet használni.
5. nap
Útvonal: Vlegyásza menedékház – Havasrogoz (Rogozsél) – Sebes-vára – bologai vasútállomás
Megtett út időtartama: Sankó szerint, fájós lábbal 5-6 óra, gyakorlatban, egy kis szerencsével 2 óra
Jelzés: kék sáv
Megjegyzés:
- van sok áfonya, csak az erdő szélén vezető ösvényt kell választani;
- kell stoppolni, minket szinte anélkül is felvettek;
- a várat nem szabad kihagyni, még akkor sem, ha már nem tudod követni a látogatások számát;
- hétvégén a hatórás vonat jár.
Epilógus
Ha valaki csúcsgyűjteményt szeretne, akkor nem ezt a túrát kell annak választani, talán nem is a Szigethegységet. Viszont, ha valaki sok szépet akar látni, ember és természet közti harmóniát, annak oda kell elmennie. Sokáig nem tartottam nagyra a Gyalui-hegységet, jelentéktelennek tűnt. Csalódtam. És nagyon örülök, hogy így történt. Jó volt, kicsit talán megerőltető, de cseppet sem rohanós. Néhány napon belül elmúlik az az egy, két, sok vízhólyag, meggyógyul a térd, a vádli, a ruhák már meg is száradtak, a testünket lemostuk a kosztól, de belül feltöltődtünk és egy kicsit enyhítettük azt a végtelen nagy szabadságszomjat, mert „ a hegymászás valójában zarándoklat a belső kiteljesedésért” (Greg Child).
